Hozzávalók:
-
1 evőkanál zsír
-
1 fej hagyma (apróra vágva)
-
Egy csipet só
-
1 evőkanál fűszerpaprika
-
1 dl hideg víz
-
50–60 dkg hús (pl. sertéslapocka, csirkemell, pulyka – ízlés szerint, kockára vágva)
-
Őrölt bors – ízlés szerint
-
1 teáskanál pirosarany
-
Kevés delikát (elhagyható)
-
2 gerezd fokhagyma (zúzva vagy reszelve)
Sűrítéshez (opcionális):
-
1/2 evőkanál liszt
-
Kevés víz
-
1 evőkanál tejföl
Elkészítés:
-
A zsíron a hagymát egy csipet sóval üvegesre dinszteljük.
-
Lehúzzuk a tűzről, hozzáadjuk a fűszerpaprikát, és jól elkeverjük.
-
Rögtön felöntjük kb. 1 dl hideg vízzel, nehogy megégjen a paprika.
-
Hozzáadjuk a húst, majd mehet rá a bors, pirosarany, delikát (ha használunk) és a zúzott fokhagyma.
-
Alaposan összeforgatjuk, +víz kb fedje el, lefedjük, és lassú tűzön főzzük kb. 1 órán át. (hústól függ)
-
Főzés közben, ha kell, mindig csak kevés vizet adjunk hozzá – így lesz sűrű, ízes a szaft.
Sűrítés (ha szeretnénk krémesebb szaftot):
-
Keverjünk össze 1/2 evőkanál lisztet kevés vízzel, majd adjunk hozzá 1 evőkanál tejfölt.
-
Ezt a keveréket a vége felé adjuk a pörkölthöz, jól elkeverve, és főzzük még 5 percig.